Olyan olcsó lesz a napenergia, mint a hálózati áram
Mennyibe kerül háztetőre szerelt napelemekkel termelni az áramot? Annyiba, vagy még kevesebbe, mint a hagyományos áramszolgáltatóktól vásárolni – legalábbis az Egyesült Államok tíz tagállamában.
Jelenleg tíz, 2016-ban viszont valószínűleg már ötven USA tagállamban kerül egyensúlyba a környezetbarát, napelemekkel előállított és a hálózati áram ára a Deutsche Bank iparági elemzése szerint. Ez – ha valóban bekövetkezik – gyakorlatilag azt jelenti, hogy szinte az egész Egyesült Államokban versenyképesek lesznek a napelemek a hagyományos erőművekkel.
A beépített napelemes kapacitás exponenciálisan nő az USA-ban. Míg 2008-ban nagyjából 1 gigawattról beszélhettünk, 2013-ban már 11,8 GW-ra nőtt a kapacitás. A bank elemzői 2015-re 30,9 GW, míg 2016-ra 46,8 GW kapacitást vetítenek előre. Eszerint nyolc év alatt nagyjából negyvenhétszeres lenne a növekedés, ami nagyon sok – bár érdemes tudni azt is, hogy USA összes erőművének nyári/téli kapacitása 1063/1104 GW volt 2012-ben.
Hova szerelik fel az újabb és újabb napelemeket?
A tanulmány szerint nagyjából fele-fele arányban lakó- és kereskedelmi épületekre. Emellett az áramszolgáltatói szintű kapacitás is bővülni fog a következő két év során, magyarán napelemfarmok épülnek, bővülnek, illetve......
A cikk folytatása a http://www.origo.hu/kornyezet/20141104-napelem-arak-usa-olyan-olcso-lesz-a-napenergia-mint-a-halozati-aram.html
oldalon található.